hírek
IRÁNY A HUNGARIAN OPEN
Hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre május 18-án, az I. Hungarian Open, nemzetközi verseny az UTE Jégcsarnokban.
ELHUNYT HAMMERL LÁSZLÓ
Nyolcvankét éves korában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a nemzet sportolója.
TÓTKA SÁNDOR KÉT ÉREMMEL BÜSZKÉLKEDHET
Olimpiai bajnokunk két olimpia számban indult el, és mindkét számban érmet szerzett az kajak-kenusok kvalifikációs versenyén.
INDUL A SZEZON
A szezon első versenyének Szekszárd adott otthon, sokak egyéni csúccsal kezdték meg a szezont.
A DOBOGÓ ÉLÉN TÓTKÁÉK
Győzött a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor négyes a férfi felnőtt K-4 500 méter döntőjében, méghozzá meggyőző fölénnyel!
FODOR AMIRA KETTŐS SIKERE
Kiváló karatésunk arany érmet szerzett korcsoportjában, a felnőttek között pedig a harmadik helyen végzett.
SZÉP BALÁZS EZÜSTÉRMES A VILÁGKUPÁN
Bauer Blanka a hatodik, Gulyás Michelle pedig tizedik lett a budapesti világkupa döntőjében. .
ÁRKOVICS BÁLINT A HÓNAP UTÁNPÓTLÁSEDZŐJE
A hónap utánpótlásedzője márciusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Árkovics Bálint jégkorongtréneré lett.
MILLIÓS TÁMOGATÁST KAPHATNAK A FIATAL SPORTOLÓK
Újra elrajtol a Szentkirályi Tehetségprogram: a Szentkirályi Berki Krisztiánnal közösen keresi a jövő bajnokát.
MÁR CHATEN IS LEHET
Új szolgáltatást vezettünk be a tagdíjakkal kapcsolatos ügyintézések megkönnyítésére. A szokásos telefonos és e-mail elérhetőségek mellett díjfizetéssel, regisztrációval, nyári táborokkal összefüggő témákban kollégáinkat már chaten keresztül is elérhetik.
ADÁMI-RÓZSA ZSANETT BRONZOT NYERT
A Madeiran zajló Para Európa-bajnokság 100 méteres női hátúszás S2 kategóriájú versenyében végzett úszónk a harmadik helyen.










