Az UTE az óvodai és iskolai pedagógusokat köszöntötte héten! című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 szeptember 21. (hétfő) | Máté

Nyár eleji sérüléséből felépülve, teljes erőbedobással ismét edz Tibolya Péter.

Négy arany-, két ezüst- és egy bronzérem lett a mérlege ifjúsági és U23-as csapatunknak a wellandi világbajnoskág első döntős napján. Az ifjúságiak három, az U23-asok egy győzelmet zsebeltek be szombaton.

Gyurta Dániel első magyar úszóként nyert három világbajnokságot egy számban, miután 200 mellen rendkívül profi versenyzéssel, fölényesen győzött.

A megnyitón a város elöljárói és az újpesti futball számos ikonikus alakja is megjelent. Rész vett a megnyitón többek között Dunai Antal olimpiai bajnok, Fekete László ezüst cipős focistánk, Zámbó Sándor az Újpest örökös bajnoka, valamint több korábbi válogatott játékosunk is...

Büszkék vagyunk rá, hogy már az óvodások is tudják mi az hogy UTE. A képen legifjabb szurkolónk számítógépes rajzát láthatják. Köszönjük!

Mira a legjobb alaperedménnyel (394) került a nyolcas döntőbe, ahol szintén a legjobb eredményt elérve védte meg siketlimpiai címét. Kiss Ildikó 373 körrel a 12. helyen végzett.
Nem számít a 41 fokos hőség, gőzerővel zajlanak az építkezések és felújítások

A mai napon "lila tervek a nagy zöld mezőn" címmel jelent meg újságcikk a Nemzeti Sportban is.

Gyurta Gergely 18. lett a nyíltvízi úszók hétfői 10 kilométeres versenyében a barcelonai vizes világbajnokságon. GRATULÁLUNK!!!

Velencén, egy egyhetes ismerkedős edzőtáborral kezdtük a felkészülést. Úgy gondolom, az edzőtábor elérte mindkét célját: felkészültünk az alapozásra és már most egy nagyon jó csapatkollektíva alakult ki.