Dátum: 2026 október 17. (szombat) | Hedvig

Várunk a röpi táborba

Röplabda2026-06-12

Szakosztályunk idén is megrendezi a nagy sikernek örvendő röpis nyári táborát. Az első turnusra sajnos már elfogytak a helyek, de a másodikra most vasárnapig (június 14.) a harmadik turnusra pedig augusztus 13-ig még tudtok jelentkezni!! Gyertek bátran!

EZER EMBERT KÖSZÖNT ÉVENTE AZ ÜNNEPELT

Az UTE Baráti Kör szíve, lelke, motorja, kiváló kollégánk, Kun Györgyi 80 éves lett. Korábbi vendéglátósként számtalan rendezvény, illetve találkozó sikeres lebonyolítása kötődik a nevéhez, az utóbbi években munkája nagy részét azonban a hagyományok ápolása teszi ki, így a Baráti Kör Facebook-oldalának szerkesztőjeként igyekszik figyelni az évfordulókra, valamint arra, hogy minden születésnapost időben és méltó módon köszöntsön. Ezúttal azonban mi köszöntjük őt!

ÖT VERSENYZŐNK INDUL AZ EB-N

Kajak-kenu2026-06-10

Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart az idei felnőtt gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokság Portugáliában. A 26 tagú magyar válogatottba öt újpesti versenyző került be.

Egy nap, két verseny

Taekwondo2026-06-10

Formagyakorlat versenyzőink Balatonfüreden az V. Beach Poomsae és Gyorsrugó versenyen, míg küzdő csapatunk Pozsonyban, a Bratislava Openen állt tatamira.

BAJNOKCSAPAT AZ ÚJPEST FUTSAL

Klub2026-06-09

Története során elöször szerzett bajnoki címet az Újpest futsal csapata

Első elnökünk sírja

Klub2026-06-09

Lőrincz Róbert újpesti helytörténész és Gyimesi Kende néhány napja megtisztította első elnökünk, a 185 évvel ezelőtt született Goll János és családja sírját a Megyeri úti temetőben.

MEGVAN A BRONZ

Röplabda2026-06-08

Bronzérmet szerzett U17-es Lila csapatunk a Szalainé Sebők Éva Országos Bajnokság I osztályában, miután 3:0-ra megnyerték a meccset a Vasas Sc KÉK ellen.

IKER SIKER NÜRNBERGBEN

Taekwondo2026-06-08

Márton Viviana a pénteki római Grand Prix-győzelme után Nürnbergben is megállíthatatlan volt, és újabb aranyérmet szerzett. Márton Luana szintén kiváló formában versenyzett, és magabiztos teljesítménnyel állhatott fel a dobogó legfelső fokára saját súlycsoportjában.

Szép eredmények a IX. Inter.Youth Tournamenten

Bírkózás2026-06-07

Hat ország 21 csapat és több mint 160 induló mellett kellett helytállni versenyzőinknek, ahol a mieink remekül helytálltak a népes mezőnyben!

Ezüstérem az OB-n

Judo2026-06-07

Gombás Bálint a dobogó második fokára állhatott, mindezek mellett három bronzéremmel is gazdagodtak judosaink.

Márton Viviana megnyerte a római Grand Prix-t

Taekwondo2026-06-06

A G6-os besorolású (6x-os szorzószámú)római Grand Prix-n az olimpiai bajnok Márton Viviana (67 kg) pazar formát mutatva, meccs veszteség nélkül aratott győzelmet.

Sportolj az UTE-ban!
Kövesd az UTE szakosztályainak weboldalát és a Facebook oldalait!